Dörgicse település honlapja
Dörgicse látképeDörgicse látképe


 Dörgicse település látnivalói
Millenniumi emlékpark
Felavatva: 2001.04.29-én.  
Regős szobor (a Milleniumi emlékparkban)
Nagy István szobrászművész alkotása.

Ötnegyedes méretű, törökülésbe helyezkedo férfi-alak, énekel. Énekét pengetős hangszerrel kíséri. Öltözéke keleties, régies, akár csak hangszere, hajviselete, valamint egyéb felszerelése, például a tarsolylemeze is. Ezekkel utal a magyarokkal, hunokkal, avarokkal való rokonságra, kapcsolatokra.

Teljes magasság: 2 m körül.

Talapzat: helyi kőből rakva és fugázva. Magassága 50 cm.

Elhelyezés: A teret az út felől egy evangélikus templom, majd kelet felé az idők folyamán két egybeépített, az Árpád-házi királyok korából (avar kori) származó templom, valamint egy lakóépület fogja körül. Ebbe a nyugodt, történelmi hangulatot árasztó térbe került a szobor.

Regős szobor (a Milleniumi emlékparkban)
Kopjafák (a Milleniumi emlékparkban)
Az I. világháború (1914-1918) hősi halottainak emlékére 1938-ban a temetőben tíz emlékoszlopot állított a község lakossága. Felújításukra a millennium évében került sor. Kopjafák (a Milleniumi emlékparkban)
Templom tér
Emlékpark az I. világháború (1914-1918) és a II. világháború (1941-1945) hősi halottainak tiszteletére.

Felavatva: 1992.03.15-én.

Az emlékmű tervét Rekettyés László készítette. Kivitelezésben részt vettek Rekettyés László és Gyarmati István fafaragók, Sokhegyi Ervin és Fekete Lajos építők.

Templom tér
Alsódörgicsei evangélikus templom (műemlék)
1794-ben épült É-D-i tájolású. XIX század végi a szószékoltár és az orgona is. A templom késő barokk stílusban épült. Egy kőtábla Zsédenyi, lelkész emlékét őrzi, akit hitéért börtönbe, majd gályarabságra ítéltek. Alsódörgicsei evangélikus templom (műemlék)
Alsódörgicsei római katolikus templom (műemlék)
1820 körül épült, késői barokk stílusban. Észak-déli tájolású. Tornya a déli oldalon magasodik. A torony alatt orgonakarzat XIX. század végi orgonával. Apszisában álló oltárán Szent Imre képet festettek. A keleti falon késő barokk szószék épült. Jellegzetessége még szecessziós-népies kifestés. Alsódörgicsei római katolikus templom (műemlék)
Felsődörgicsei evangélikus templom (műemlék)
Épült a XVIII. század végén. Kelet-nyugati tájolású. Egyszerű teremtemplom, oszlopokon épült kétoldalú karzattal, valamint orgonakarzattal. Nyugati homlokzatán magasodik a kétemeletes barokk formájú tornya. Felsődörgicsei evangélikus templom (műemlék)
Kisdörgicse evangélikus templom (műemlék)
A XVII. század végén épült. É-D-i tájolású teremtemplom. A déli torony alatt nyitott, ülőpadkán előtér van, ebbol nyílik a templom. Egyszerű szószékoltárán Munkácsy Mihály, Krisztus Pilátus előtt című nagy képéből másolt Krisztus kép látható. A templom külső megjelenése, falai és boltozatai igényesebb megjelenést mutatnak, a falu lakossága jobb módú, nemesi réteg volt. Kisdörgicse evangélikus templom (műemlék)
Piarista rend birtokának magtára, Granárius
Jelenleg Granárius Vendéglő. Az épület alatt borospince van. Az emeleten régi használati tárgyak vannak kiállítva. Piarista rend birtokának magtára, Granárius
Egykori tiszttartói lak
Alsódörgicsén a Granárius mellett. Egykori tiszttartói lak
Felsődörgicsei magtár
Jelenleg Pántlika Pincészet. Felsődörgicsei magtár
Kűvölgyet áthidaló híd (műemlék)
A Kisdörgicsére vezető, ma már kikerült útrészen található. A helyi hagyomány római eredetűnek tartja, de valójában a XVIII. századból származik. Kűvölgyet áthidaló híd (műemlék)
Kisdörgicse műemlék templomroma
Szent Miklós tiszteletére felszentelve. Mérete 10x6 m. Árpádkori, román stílusú falusi kőtemplom. A felújítás során a téglacsík feletti rész lett újjáépítve. Déli homlokzatán 3 román kori lőrésablak lett kialakítva. Építészeti érdekessége a nyugati bejáratnál a 165 cm széles boltozati indítás. Az oltár fedőlapja is az eredeti helyére került. Kisdörgicse műemlék templomroma
Felsődörgicse műemlék romtemploma
Szent Péter tiszteletére felszentelve. A legrégebbi építésű templom a faluban. Az északi templomrész római kori épület alapfalaira épült, sok követ használtak fel belőle az építés során a XI. században. A honfoglalás után megtelepedett Bogát-Radvány nemzetség építette. A XIII. században szükségessé vált a templom bővítése. Ezt egyedülálló módon, 3 fal hozzáépítésével oldották meg. A régi templom falába ajtót törtek, a régi ajtót befalazták. Felsődörgicse műemlék romtemploma
Alsódörgicse műemlék romtemploma
Boldogasszony tiszteletére szentelve. A XIII. században a fehérvári őrkanonokság kegyúri templomaként épült. A szentély északi oldalához a sekrestyét építettek, ekkor történt a toronytest támpillérekkel való megerősítése is. A XVI. század közepétől már az evangélikusok használják. A templom mellett temetőt tártak fel, valamint a templomot védő kőkerítés alapjait is megtalálták. A déli oldalon L alaprajzú, 9 helyiségből álló épületkomplexumot építettek, mely kétszintes lakóházból és melléképületekből állt. A templomtoronytól észak-nyugatra, földbe mélyített kőház állt. Ez egy 6,5 m belvilágú, Árpád-kori kőház volt, 3 lépcsőfok vitt le a bejárathoz. Az első dörgicsei kőházak egyike. A templom akusztikája ma is kitunő, több zenei műsort, sőt operaelőadást is rendeztek itt. Alsódörgicse műemlék romtemploma